Jelentései: Út, igazság, elv, módszer, képesség, ösvény, univerzum működése, önfejlesztés, spirituális út, felébredés bölcsessége, tanítás.
A világegyetem természetes működése, amelyet megismerve önmagunkat is megismerjük, ezáltal a bölcsesség is megjelenik. A mindent irányító elvet nem lehet fogalomként megragadni. Inkább a mindennapi élet, élő tapasztalatán keresztül látható be. A megnevezés (“Dao”, “Tao”, “道”) a kínai nyelvből származik, ahol utat, ösvényt, útvonalat jelent, vagy néha tanítást, elvet vagy holisztikus filozófiai rendszert, ami működteti a Yin, Yang-ot, Öt Elemet és minden jelenséget. A Dao adja a nevét annak a vallási hagyománynak és filozófiai rendszernek, amelyet Taoizmusként ismerünk.
Lao Ce, a Tao Te Jing-ben kifejti, hogy a Dao nem egy dolog neve, hanem a világegyetem mögöttes természetes rendje, amelynek végső lényegét nehéz körül írni, mert nem fogalmi, mégis nyilvánvaló az ember létében. A Dao “megnevezhetetlen”, ezért meg kell különböztetni a számtalan megnevezett dologtól, amelyeket megnyilvánulásainak, (az élet valóságának) tartanak.
Lao Ce – Tao te King / Az Út és Erény könyve / Fordította: Weöres SándorAz út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.
Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettő mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja.
Továbbá a Dao kínai írásjegye utal az útra, amely nem létezik időben és térben olyan módon, hogy valamikor valahová el kell jutni rajta, inkább arra utal, hogy a felébredés tiszta jelenlétében pont az a pillanat érték, ami épp történik és ahol épp történik, ez is az “Út” tanítása.
Ez nem azt jelenti, hogy minden jó úgy ahogy van és ezt el kell csak fogadni, mert ebben beletörődés és elnyomás finom erői jelennének meg. Inkább azt jelenti, hogy ha nem alkotsz elméddel a valóságról szebb, vagy borúsabb gondolatokat, akkor nem marad más csak az, ami önmagától van. Ez az “Én” nélkül is létező jelen, a folyton változó tapasztalásokkal teli úton azt tanítja, hogy nincs benne lehetőség tévutakon járni, igyekezni valahová és menekülni valamiből. Elfogadni sem kell azt, amivel a szituáció épp fogva tart, mert mi magunkat tartjuk fogva a szituációban. Nem passzív, nem aktív, mint az olvadó hó. A felébredett tudat kívül és belül is ugyanaz marad, nincs olyan helyzet, amiben nem lehet felébredni, minden pillanat a felébredésre lett megalkotva, csak rajtunk múlik, melyiket választjuk. Ez hát a folyton változó állandó valóság, amit a gondolatok úgy határoznak meg, hogy az “Út”. A leghosszabb út is mindig abban a pillanatban élő, amelyik pillanatában épp tartasz, így nincs folyamat, csak örökké múló egyetlen pillanat.
