A figyelem és az éberség avagy az elengedés és az ellazulás gyakorlatai
Ez az írás inkább könnyed érdekes olvasmánynak készült, mint komoly összehasonlító elemzésnek, minden olvasó vegye ezt figyelembe hiszen a témaválasztásból adódik, hogy nem lenne ide elegendő egy blog bejegyzés, ha mindenre kitérnénk. Mindkét téma oly hatalmas, hogy az alap definíciók is minimum egy kisebb könyvben férnének csak el. Ezért kérném a téves következtetések elkerülését az olvasótól. Kívánom, hogy lelje meg mindenki örömét és fejlődését eme írásban.
Nem írom le, hogy hány éve foglalkozom a két témával, ez nem lehet bizonyíték senki számára, jobb nem hinni az éveknek, mert sokszor felelőtlenül hivatkoznak rá manapság, pedig nem sokat árul el valójában. A tapasztalat és érettség máshogy alakul ha hetente egyszer vagy óránként egyszer fejlesztjük egy éven belül.
Főleg gyakorlóknak ajánlom ezt az írást, amiben egymást támogatónak mutatom be a két rendszert.

A Taijiquan nem a külsőségekről szól, nem formagyakorlat és nem táncszerű lágy mozgás. Nyolc erő az alapja, ami kitölti a négy égtájat és a köztes irányokat, tehát mindenre eshetőségre felkészít, teljes, határozott, engedékeny, észrevétlen, lágy, körkörös, finom, erőteljes, stabil, stb. A teljességből nem hiányozhat semmi és nem lehet egyoldalú sem, tehát olyan mint egy gömb. A lény mindhárom szintjén tökéletes módszerként kell, hogy megjelenjen, harmóniában mindennel. Az aranyközépúton járva, éberen felfedezve mindent a testben és azon túl, teljes tudatosságra és mély érzékenységre tesz szert, miközben elkerüli a szélsőségeket és sosem megy szembe semmilyen erővel mégis kedvére játszadozik velük és alakítja azokat könnyedséggel.
A Buddhizmus nem egy vallás vagy lelki gyakorlat, a béke elérése érdekében nem a teljes megszűnés és visszavonulás a világtól egy biztonságosabb belső világba. Sokkal inkább egy felfedező expedíció a valóságba, ami kifelé majd befelé is terjed amíg ez a két irány nem lesz különböző irány már többé. Nem a hitre épül hanem az éberségre, nem Isteneknek, Buddháknak tetsző tettekkel dolgozik hanem a karma tanával amiben a tiltó lista helyett is a következményeket világítja meg a szabad akaratot meghagyva. Nem ígérget és nem inspirál, inkább felismerteti a problémát (dukkha avagy szenvedés) ami által tisztán láthatóvá válik annak a megoldása. Rávilágít az örök változásra, ahol a „hagyományos” énközpontú gondolkodás és cselekvés szenvedő természetének okára is fény derül, ami által megszűnhet végérvényesen a szenvedés.
A test is az éberség érzékszerve
Nem a szavak fogják bizonygatni e művészet hatékonyságát. A mesterek mindig tökéletesek, de a tanítványait nézd ne a mestert, mert közöttük állsz majd te is. Ne a szavakat figyeld hanem ki az aki mögöttük áll. Ne ítélkezz, de ne légy mulya sem. Befektetett energia és eredmény, ennyi az egész. Fedőneve: karma. Aki már sokat látott azt nem lehet papírkutyákkal megkergetni. Erőteljes befektetés nélkül nincs átalakulás, az út nem könnyű, csak ha helyesen jársz rajta.
Elengedés és oldódás, mindig azt gondoltuk, hogy tudati folyamatok. Pedig a testben kezdődnek, illetve ott kellene kezdeni, mert észrevétlenül oda égettük bele a feszültséget és a stresszt, így onnan a mi dolgunk kigyógyítani nem pedig a masszőröké. Az izomzatnak vannak emlékei és tárolja az ösztönös reakciókat, idegi mintákat, berögződéseket. Ezek sajnos bennünk működnek akaratlanul, észrevétlenül, ösztönösen. A tudat lecsendesítése is oldja a test ilyen problémáit, de ez olyan lenne mint a vizes törülközőt az elme tűzével szárítani. Egyszerűbb kézzel csavarni rajta és máris van eredmény, misztikumtól mentesen.
Nem izommunka tartja a hátat, ezért nem kezd görbülni
Nyugodtan meditációban ülni akkor lehet ha a test már nem erőlködik finom szinteken sem és nem dolgozik a tartásán, nem izommunkával tartja a hátat, ami nem kezd görbülni mert nem húzzák az ideg észrevétlen cérnaszálai. A amikor a test rendben van, nem húzza a személyiség és nem indít akarattalan mozdulatot, még az újjak hegyével sem. Lehet olyan, aki nem tudja miről beszélek, mert én sem tudtam még sok évvel ezelőtt. Azt gondoltam, hogy tudom mert tudtam vonatkoztatni valamire mindent, hiszen jártas voltam a témában gyakorlóként és olvastam is arról, amit még nem tapasztaltam. Sajnos nem sikerült elképzelni jól azt, amit még nem tapasztaltam, például hogy milyen a test normál (mondhatni „eredeti”) állapotában. Valószínűleg olyan, mint a tudat normál állapotában és ez ugyanúgy elképzelhetetlen viszont idővel megtapasztalható. De egyikkel sem kezdünk normál állapotból, sem a elmével sem a testtel. A hétköznapi értelemben már számtalan mintát hordozunk amikor elkezdünk egy módszerrel dolgozni rajtuk.

Akár tradicionális akár más módszert választunk, mindig a „mocsár” közepéről indulunk és nem tiszta lappal állunk ragyogó fényben a pálya elején. Ebből következik, hogy a legtöbb helyes irány egyfajta levetkőzéssel, elengedéssel, ellazulással jár és nem energikus felhalmozással. Lyukas fazékba vizet gyűjteni hasztalan, mielőtt gyűjteni kezdünk a lyukakat kell orvosolni. Az eredeti állapot felé vesszük az irányt ami csak részben igaz, de mindenképp egy munka indul, ami kidolgozza (átalakítja) azt amire nincs szükség, még mielőtt valami újat építene. Ez fontos részlet ezért is van kiemelve. Mindkét rendszer ezzel kezdődik, elkezdi átalakítani azt amire nincs szükség, sőt igazából akadályként van jelen.
A tudat bilincséből is lehet jármű a test
A test átalakítása szemléletes és tapasztalható, enélkül nincs értelme formagyakorlatot csinálni és képességeket vagy erőket próbálgatni. A testet kell rendbe tenni, át kell alakítani testté, mert nem az. Egy kényszergépezet lesz rengeteg problémával és fölösleges feszültséggel. A cél, az ellazulás, feszültség mentes izomzat, megragadás mentes tudat és fölösleges berögződésektől mentes test.
Pontosan ugyanez történik a tudatban amikor a Nemes Nyolcrétű Ösvényre lépünk, helyes szemléletet alakítunk ki, elhatárolódunk attól ami hátráltat, megtisztítjuk a beszédet, cselekedeteket, életmódot attól amire nincs szükség, itt is a feszültséget/akadályt vesszük el, ami vagy vágyra vagy elutasításra esetleg érdektelenségre feszül rá. A nemtörődömség is feszülés a tudat szempontjából, minden feszülés ami rögzített, a folyton változó világ természetében nem lehet rögzíteni semmit.
A természetes állapot visszaállítása nem erővel hanem megismeréssel történik, ez a módja mind a testben mind a tudatban, mert nem új dolgot állítunk elő hanem a meglévő rendszerbből vesszük ki a hibás működéseket, ami a megtalálásával kezdődik. A megismerés a taijiban a Yi, a buddhizmusban az éberség, valójában másként, de ugyanaz a módszer. Az egyik kifejezetten a testtel kezdi, a másik a tudattal, de a módszer szembe ötlően hasonló. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs különbség, semmiképpen sem állítanám ezt, csupán a hasonlóságokra hívom fel a figyelmet, nem célom bebizonyítani semmit, főleg nem azt hogy a kettő teljesen ugyanaz. Azért érdekes az összehasonlítás mert egyértelmű, hogy teljesen más rendszerről van szó ez nem kérdés, viszont mechanikájában mégis sok a közös vonás, ami rávilágíthat más szemszögből ugyanarra, segítve ezzel a fejlődést mindkettőben.
Ülő meditáció után testileg is felemelőbb állapotban kellene lenni
Mindkét út nyolc irányt tartalmaz, az eredendő természethez közelít, nem építésre helyezi a hangsúlyt hanem a lebontásra. Nem könnyed, de azzá lesz, nehéz gyakorlatok hoznak eredményt, de a feszülést, megragadást és automatikus reakciót szüntetik meg, mind a testben mind a tudatban, figyelem és éberség kerül az ösztönök helyére.
Amikor a test felszabadul a meditációs ülés könnyeddé válik, érzete megszilárdul mint a szikla, de valójában lazább és feszülés mentesebb, kiegyensúlyozottabb. Ilyenkor már önmagát tartja az ülés, a középső csatorna beindult. Ha ezt nem értük el akkor a meditáció még testi szinten történik, mert a test még nem áll készen és folyamatosan visszafogja a gyakorlót (lehet hogy ez egy figyelemfelhívás egyébként) így még nem tud tudati dolgokkal foglalkozni. Ezt pusztán a taiji tapasztalatokból írom, de érdekes módon a meditációs gyakorlatokban (szatipathana) a test és a légzés figyelésével kezdődik az éberség gyakorlata. Nem véletlen az biztos. Mind a taijiban mind a meditációban a test hagyományos érzetének meg kell szünnie, ahhoz hogy elkezdhessük a valódi gyakorlást.
Oldott tudat és éber test
Ébresztő erejű és támogató hatású ahogy ugyanazt tapasztaljuk a tudatban és a testben egyaránt, két különböző halmaz mégis azonos módszer. Ne legyen más, csak tudatos reakció a jelenségekre, semmi idegi, ösztönös vagy berögzött, begyakorolt. Ha tolják a középpontod, ne állj ellen, lazulj bele, ne feszülj, ha kényszerek, késztetések irányítanak, hagyd abban. Mindkét rendszerben csak ez működik, a Taijiquan bebizonyítja, hogy harcművészetként is hatékony a külső erőkkel és hatásokkal szemben, így nem hitre épülő elméletről van szó. Amikor a test oldott, úgy működik mint a rugalmas gumi, nem kerül el mindent, de helyzeténél fogva nem is ragad bele, hanem játszik vele, beengedi vagy taszítja, mindenre van reakciója anélkül, hogy rögzítene egy célt magának, s mindezt oldott könnyedséggel. A tudat pedig elkerüli a három mérget oldott könnyedséggel így nem jöhet létre ártalmas külső behatás vagy megragadás, a vágy, harag, és közömbösség fogalmain belül.
A taiji sosem megy szembe a közeledő erőkkel, mindig új irányt nyit, ezért nem lehet megtalálni a középpontját. A buddhizmus sem feszegeti a problémát sohasem, mindig a kiváltó okot keresi. Folyton változás megragadás nélkül, ez mindkét rendszere pontosan ráillik. Ahogy a hat világban is barangol a tudat nem megragadva egyik szerepben sem, nem utasít el semmit, nem vágyódva tovább, de elkerülve a közömbösség tompaságát.
Együtt menni a flow-val vagy mindent engedni a maga útján?
Mindkét rendszerbe belemagyarázható a flow fogalma, de egyik sem tartalmazza. Pontosan azért nem tartalmazza mert félreérthető és nem helyes irány, nem jó megfogalmazás. Ha az áramlás olyan mint egy folyam akkor ezt tekinthetjük Samsara-nak, ami a tudattalan kóborlás szinonimája. A flow visszaigazoló jele, hogy örömet okoz, de nem minden jó irány ami örömet okoz, mert ez nem az igazi öröm, hanem csak a viszonylagos. Ne menjünk a flow-val ne áramoljunk együtt a Samsara-val, mert pont az ellenkezőjére lenne szükség. A taijiban az alapelvek betartásával történik a tapadás, követés, összekapcsolódás, ha az alapelveket mellőznénk, nem lenne értelme a követésnek, tapadásnak, csak vicces bukdácsolás lenne belőle.
A helyes nézetnek, engedésnek, testtartásnak mindig van középpontja, vagy etikája, határozottsága, stabilitása, helyes nézete stb. A flow-val menni tehát csak abban az esetben szabad ha a céljaink felé visz, aztán gyorsan leszállni róla, mert mindenféle áramlatokban kóborolni nem helyes. Helyzeteket magyarázni az flow élmény követésével szintén nem helyes, és a taiji szempontjából igen veszélyes mert félrevezető, helyette ott a Song, ami pontosan fejezi ki amit csinálni kell. Leegyszerűsítve a taiji az engedéssel vezeti ellenfelét, de nagyon is vezeti nem enged meg bármit, tehát nem követi a flow-t. Akik a lényegét nem értették meg csak azok hihetik a flow-t helyes iránynak.
Így kellett lennie?
A félreértett buddhizmusban ugyanez a téma „a minden jó úgy ahogy van”, vagy „így kellett lennie”, ezzel sajnos megint probléma van, mert erőltetett megmagyarázás. Ha sétálunk és nem figyelünk, majd gödörbe lépünk és megsérülünk, akkor nem kellett így lennie, hanem figyelmetlenség, az éberség hiánya volt az ok, ami megszülte a szenvedést. Nem kellett így lennie és nem is jó így. Ez csupán a zavaros elme önmagát nyugtató igyekezete, aminek a hátterében az a vágy áll, hogy „nem rossz semmi” és „nem hibáztam,” „jó úton járok” „jónak akarom látni a világot,” tehát „nincs szenvedés”. Ilyen esetben önhazugság áll az egész mögött és pont ellentétes a buddhizmus tanításaival.
Remélem érdekes volt és lehetett követni, mert legtöbbször mindkét rendszerre használtam ugyanazon mondatok értelmét, de gondolom olyanok olvassák ezt akik jártasok vagy érdekeltek mindkettőben vagy legalább az egyikben. Csupán a felszínét karcolgatva éppenhogy érintve ezt a két nagyon nagy témát, szerintem lehet találni olyan módszerbéli hasonlóságokat, ami által könnyebben megismerhető az egyik a másikból tekintve és fordítva, még akkor is ha sok a különbözőség is. Ezt főleg a gyakorlati alkalmazásra értem mindkettőnek.
Végezetül a két rendszer egyszerűsített célja:
- Teljességgel harmóniában lenni minden helyzetben.
- Megvilágosodás által megszabadulni a szenvedéstől.
Mikor lehullik a fátyol a korábban ismeretlenről és minden érthető, visszaigazolódik egyikben a másik és fordítva, ilyenkor támogathatják egymást a különböző rendszerek egymás tükrében és képesek jobban megmutatni minő egyszerű a lényegük.