László

Gyerekkorom óta mindig aktívan sportoltam, a rendszeres mozgás,versenyzés beépült az életembe. Az atlétikát követte a jiu-jitsu,majd a nagy szerelem, a kyokushin karate,melyben 35 évet töltöttem. Ezen “külső” stílusokban is alapvető fontosságú a fókuszáltság, a testtudatosság, “ellazultság”/”gondolat nélküliség” állapota, a “belső” erő (ki,chi) felismerése és alkalmazása,de a hangsúlyok a gyakorlás során máshol vannak. Életkorom előrehaladásával, a fizikumom törvényszerű átalakulásával a harcművészetek korábbi harcos, dinamikus, erőközpontú megközelítését szép lassan áramolva (hogyan másként🙂) felváltotta egy szemlélődő, vizsgálódó attitűd, a fokozottan a “belsőre” figyelő, egyensúlyt és harmóniát kereső magatartás. Ezen a ponton kúszott be néhány éve az életembe a Taiji, amiért azóta is hálával tartozom a sorsnak🙏A Taiji gyakorlása során lehetetlen nem lelassulni, a szó legnemesebb értelmében külsőleg és belsőleg lenyugodni, majd az edzés végére testileg-lekileg megújulni. Ebben szintén óriási hálával tartozom Mesterünknek, Sándornak🙏, aki végtelen türelemmel, és profizmussal segíti a gyakorlatok helyes végrehajtását, ugyanakkor hagyja, hogy a tanítvány saját maga értse meg a dolgok lényegét. Külön kiemelendő Sándor finom humora, elsőre kissé meghökkentő, de végtelenül találó képi metaforái, melyek az edzések szerves részei és üde színfoltjai (“krumplik a nejlonszatyorban”, “az aszfalton olvadozó rágógumi”, “a fogasra felakasztott kabátok”,stb.😁)