Huang mester 20 esszenciális pontja

Huang Sheng Shyan (1910–1992) kínai harcművész Fujian tartományban született, és már fiatalon elkezdte tanulmányozni a White Crane Kung Fu-t. A második világháború után Tajvanra költözött, ahol Cheng Man Ching hatására Taijiquan-t tanult, majd 8 év múlva tanítani kezdte Szingapúrban és Malajziában. Kiemelkedő képességei révén nemzetközi hírnévre tett szert, tanítványai világszerte alapítottak iskolákat. Egész életét a […]

Taiji workshop Bologna 2025

Minden gyakorlás egyre többet és többet ad, egyre közelebb visz a szinte végtelen hosszú úton a célhoz, ami nem is hagyományos „cél”, inkább irány. Aki régóta gyakorol tudja, hogy visszatérni az alapokhoz nagyon fontos és amikor az alapokat emeljük, minden emelkedik, az is, ami felette van, ezen nyugszik minden, ha ez süllyed, minden süllyed, ha […]

Gyakori hibák Taiji-ban

Minden gyakorlónak hasznos a legfontosabb hibákra felhívni a figyelmet és kijavítania azokat. Előfordulhat, hogy valamit helyesen megtanulunk, de később eldeformálódik, a legfontosabb hibák amiket el kell kerülni a következő felsorolásból egyszerűen leolvasható. Ez a kezdők szintje, így már az elején fontos figyelmet fordítani a következő 12 pontra. Húzd az egeret a számra a kifejtéshez! 1 […]

Taijiquan és Buddhizmus

A figyelem és az éberség avagy az elengedés és az ellazulás gyakorlatai Ez az írás inkább könnyed érdekes olvasmánynak készült, mint komoly összehasonlító elemzésnek, minden olvasó vegye ezt figyelembe hiszen a témaválasztásból adódik, hogy nem lenne ide elegendő egy blog bejegyzés, ha mindenre kitérnénk. Mindkét téma oly hatalmas, hogy az alap definíciók is minimum egy […]

Miért nehéz Taijiquan-t tanulni?

A harcművészeteket két nagy csoportra lehet osztani, az egyik a külső erő a másik a belső erő. Az előbbi főleg az izmok edzésével ér el eredményt, míg a második olyat fejleszt, amihez szintén szükséges némi izomerő, de nem ez a lényeg, tehát idős korban is hatékony marad. Nem a külső kivitelezés számít A Taijiquan a […]

A figyelem és a szándék a Taiji-ban

A Taijiquan-ban úgy mondjuk, hogy a Yi (szándék, figyelem) mozgatja a Qi-t, és a Qi mozgatja a testet. De ez csak akkor lehetséges ha a test már ellazult (Song) annyira, hogy ez a kifinomult művelet meg tudjon valósulni. Sok időbe telik, amíg a test feszültségei teljesen ellazulnak és úgy érezzük, hogy az elménk mozgatja a […]

Taiji Camp Bukarest 2024

Ebben az egyhetes edzőtáborban történtek az eddigi legnagyobb átalakulások, tapasztalások és felismerések, lehet azért mert ez volt a harmadik ilyen hosszabb edzőtábor, amin részt vettem. Igazán sok mindent tudnék írni a nagyszerűségéről ennek az útnak, továbbá arról amit a Taiji okoz megfiatalodás formájában, a Qi-ről még nem is beszélve. Ezek már nem csupán ismeretek, hanem […]

Taiji workshop Bologna 2024

Nemrég érkeztem haza Olaszországból, ahol Adam Mizner frissen kiképzett öccse, Gabe Mizner tartott workshopot a Taijiquan alapjainak elmélyítéséről. Helyes és pontos instrukciókkal gazdagodott aki ott volt és láthattuk, hogy nem kell egy élet a megvalósításhoz, csupán pár évnyi befektetett energia. Újfent előkerültek fontos és egyben nagyon apró részletek, amik igazán szükségesek a Taijiquan megvalósításához. Még […]

Mit hoz az új év? Asztrológia és tévhitek.

Hosszas előkészület és átgondoltság előzte meg, amiről most szó lesz. Az motivált, amit ebben a témában eddig hallottam különböző helyekről, többféle próbálkozás az új év energiáinak megmagyarázásával kapcsolatban. Az asztrológia nem hibás ebben, de sokan félreértik és téves nézetek áldozati lesznek. Hogy mit hoz az új év? Ez nagyon könnyen összefoglalható, semmi jót, semmi rosszat […]

道 Dao (Tao) kínai írásjegye

Jelentései: Út, igazság, elv, módszer, képesség, ösvény, univerzum működése, önfejlesztés, spirituális út, felébredés bölcsessége, tanítás. A világegyetem természetes működése, amelyet megismerve önmagunkat is megismerjük, ezáltal a bölcsesség is megjelenik. A mindent irányító elvet nem lehet fogalomként megragadni. Inkább a mindennapi élet, élő tapasztalatán keresztül látható be. A megnevezés („Dao”, „Tao”, „道”) a kínai nyelvből származik, […]